Vélemény: Gyermekkorom óta erősen túlsúlyos vagyok

Gyermekkorom óta erősen túlsúlyos vagyok, amihez szép lassan hozzájött még az elmúlt 25 év napi 10-12 óra ülőmunkájának az „eredménye” is. Ezzel azonban sokáig nem foglalkoztam, mert különösebb egészségügyi problémám soha nem volt; a derekam fájt néha, de az is elmúlt általában pár nap alatt. Aztán sajnos ezek a fájások egyre gyakoribbak, hosszabbak és erősebben lettek. A járóképességem is csökkent, majd szinte teljesen elvesztettem. Ekkor még 50 éves sem voltam, de végül már a munkahelyemet is alig tudtam megközelíteni; bárhová mennem kellett, először azt kellett megterveznem, hogy hogyan tudom a célt egyáltalán megközelíteni úgy, hogy 20-30 méternél többet ne kelljen gyalogolni. Ebből persze számtalan probléma, kellemetlen helyzet adódott. Először én is az orvosnál próbálkoztam, a körzeti ortopédiai szakrendelésen azonban egy doboz fájdalomcsillapítót és annyi tanácsot kaptam, hogy „fogyjon le”; ezzel a maguk részéről le is tudták a gyógykezelésemet. Read more

Ijesztő szédüléses rosszul léteim vannak. Nem értem miért, hiszen egészségesen élek

“(Nemcsak) az én történetem

2014. őszén csontkovácsot kerestünk a férjemmel, Lacit találtuk. Akkor még nem tudtam, hogy sokkal többre leltünk.

Laci kérdezte, hogy „mi a gond?”

-Ijesztő szédüléses rosszul léteim vannak. Nem értem miért, hiszen egészségesen élek – válaszolom. Read more