Kedves László !

Amióta nálad jártam a gyomor idegi feszültségem szinte teljesen eltűnt, amikor néha rám tör akkor viszont azonnal kontrolálom és mindig sikerül is. Teljesen másképp gondolok dolgokra amik eddig összerántották a gyomromat azok már nincsenek tehát ez teljesen pozitívan hatott rám.

Sokkal több mindenben határozottabb lettem és sok mindent ki is mondok vagy véleményt alkotok amit eddig legtöbbször magamban tartottam. A gyerekekkel való kapcsolatom is javul, nem görcsölök már azokra a dolgokra amikre eddig talán túlságosan is szóval el engedtem azokat a problémákat amin eddig rágódtam. A fejfájásom azóta talán egyszer vagy kétszer fordult elő de gyógyszert azóta nem vettem be rá. Az időváltozásokat amiket mondtam is hogy nem hiszek benne sajnos valahogy mégis érzem ez szokott okozni enyhe szédülést de ez elenyésző ezt tudom kontrollálni. Látás zavarom 2x volt az elmúl 2 hétben de csak enyhe lefolyású azt is tudtam kezelni a meditációval. Összességében elmondhatom hogy amióta nálad voltam nagyon jól alakulnak a dolgok úgyhogy minden ok 😀
Akik eddig szkeptikusak voltak ebben a dologban csak ajánlom hogy próbálják ki és meglátják hogy milyen más lesz a terápia után.
Üdv.
Robi