Memóriacsapda – hipnoterápiás esettanulmány. Szerző: Pintér László

Memóriacsapda

V. azzal keresett meg, hogy elfelejtette a mobiltelefonja képernyőzár feloldó kódját.

Elmondása szerint pontosan emlékszik arra, hogy mikor változtatta meg a kódot. Emlékszik a napra az eseményre és a körülményekre, “mindenre” csak a kódra nem.

Már elhasználta az összes próbálkozási lehetőségét, azaz már csak egy maradt meg. Csak egy kísérletet tehet és, az ha nem jó, akkor elveszti az adatokat amik rajta vannak. Legalábbis másfél évig biztosan, mert egy etikus kódfeltörő (hivatásos szakember) azt mondta neki: Mivel ez a legújabb telefon, így még nincsenek elég információi, de majd másfél múlva már lesznek…..

V. mivel minden technikai lehetőséget és vélt kódot kimerített a hipnózist találta utolsó lehetőségnek. Elmondása szerint már csak presztizsből is meg akarja oldani a problémát és persze nem akar másfél évet várni. Ugyan úgy véli, hogy minden fontos adatot tudod pótolni azaz legalább a 80%-ot.

V-nek bevett és bevált szokásai vannak, ami azt jelenti, hogy megvan az időperiódusa és sémája amikor és ahogy változtatja a kódot. Nem bízik semmilyen felhő vagy más szolgáltatásban ezért csak a telefonon érhetőek el az adatok. Nem csinál róluk másolatot sem.

Emlékszik, hogy lefekvés előtt az ágyban változtatja meg a kódot. És arra is, hogy előtte a volt párjával nézet különbségük volt. Megfogalmazódott benne, hogy ennek a kapcsolatnak vége. És emlékszik arra, hogy kb. egy hét múlva kellett volna először alkalmaznia az új kódot. Azért ennyivel később, mert addig működött az arcfelismerés a telefonon, de az letöltött egy verzió frissítést. És egy ilyen frissítést követően nem elég az arcfelismerés, hanem szükséges a kód is. 

Hipnózisban amikor elérünk ehhez az életeseményhez kiderül, hogy nem teljesen úgy történtek a dolgok, ahogy arra emlékezett. Ami azt jelenti, hogy nem csak a kód esett ki az emlékezetéből.

Mi történt?

Lefekvés előtt nézeteltérésük van. Úgy érzi, hogy már hallani sem szeretné és elege van abból, hogy a párja ráerőltetni a dolgokat. Megfogalmazódik benne az a gondolat, amit már régebb óta forgat magában, hogy ennek véget kell vetni. (erős érzelemmel töltött állapot)

Majd bemennek a hálóba a párja elmegy fürdeni. Ekkor előveszi a telefont. Az ágyon ülve  megnézi az üzeneteit és a munkatársaival munkával kapcsolatos üzeneteket vált. Majd átlapozz még egy néhány hírt, üzenetet. Hallja, hogy a párja elzárja a zuhanyt. Azt mondja belül magának “már nincs sok időm gyorsan be kell fejezzem mielőtt bejön”. (érzelmi tényező van jelen, ami cselekvésre ösztönöz) Még gyorsan megválaszol egy üzenetet. Majd leteszi a telefont. És ekkor eszébe jut, hogy itt az ideje a kód változtatásnak. Visszaveszi a telefont és beírja az új kódot. 

És itt jön a csattanó!

Azt mondja V. magának, hogy “itt az ideje a változtatásnak a párkapcsolatban” és azzal együtt kitörli a már korábban rendszeresen alkalmazott és beírt “régi-új” kódot. És azt mondja magának, “akkor azzal kezdem, hogy új kódot írok a saját sémám szerint, de egy olyat, amit még sosem írtam.” Majd kétszer egymás után beírja az új kódot. Lezárja a telefont és közben azt mondja magának “ez egy új kód nem fogok rá emlékezni” (erős érzelmi tényezőhöz adott utasítás). Majd gyorsan betakarózik és alvást színlelve el akar aludni. Beérkezik a párja, aki folytatja a mondanivalóját, nem veszi figyelembe, hogy ő már alszik. Többször is felkelti. Majd végül sikerül kikapcsolnia és elalszik.

Természetes az új kód előkerült. Ami új számokat tartalmazott és tartalmazta a saját gondolkodási módot. Igazolva, hogy igen biztos, hogy ez az. V a hipnózis lezárása után elmondta, hogy addig voltak emlékképei még először lerakja a telefont, de azok sem voltak olyan tiszták, mint ahogyan hipnózis alatt felelevenedtek. 

Tanulság: 

A tudatalattink tökéletesen végrehajtja, amit elvárunk tőle függetlenül attól, hogy tudatosan vagy tudattalanul “kérjük” azt.

Jelen esetben több erős érzelmi tényező jelenlétében elhangzó kérés/parancs nem fogok rá emlékezni – oly módon került végrehajtásra, hogy a parancs előtti és az utáni részek teljesen kiestek V. emlékezetéből.


Ha szakmabeli vagy és szeretnéd megtudni, hogy vezetek egy ilyen ülést, akkor lépj be és megismerheted az általam kidolgozott technikát. Tárgyak emlékek stb, megtalálása, felfedezése:

A teljes tartalom szakmai

felhasználók számára érhető el

Jelentkezz be vagy regisztrálj szakmai felhasználóként a tartalom eléréséhez!

A regisztráció ingyenes.

 

Bejelentkezéshez add meg a regisztrációnal megadott e-mail címed (username) és jelszavad (password)!

Szerző: Pintér László