Rólam: Pintér László hipnoterapeuta
Sokat gondolkodtam azon, mit is mondjak magamról. Ne legyen sok ne legyen kevés.
És még sok kérdés merült fel a fejemben még a végén így döntöttem:
Pintér László hipnoterpeuta vagyok középső fiúnak születtem. Aránylag fiatalon nősültem meg egy fiú és egy lány gyermekünk született, akik mára már felnőttek. Mostanra több, mint 35 éve élünk együtt párommal, voltak könnyebb és nehezebb időszakok az életünkben, de mindig sikerült megoldanunk minden nehézséget. Igyekeztem jó szülőnek/férjnek lenni, bár mostanra úgy gondolom, hogy ez szinte “lehetetlen” vállalkozás. De akkor, amikor a döntéseket hoztam, ami hatást gyakorolt az életünkre, mindig meg voltam győződve róla, hogy a lehető legjobban döntöttem (az igazság az, hogy volt néhány amivel már, akkor sem voltam elégedett, de akkor a legjobbnak gondoltam).
Mindig is érdekelt az elme működése
Mindig is érdekelt az elme működése, majd amikor egy újabb fordulópont jött el az életemben és elkezdtem „gyógyítói” tevékenységekkel foglalkozni, azt figyeltem meg, hogy korábbi tanulmányaim és tapasztalatimat magától értetődően alkalmazva a kliensek gyorsabban változnak az általuk megjelölt irányba.
Mit is jelent ez?
Ez azt jelenti, hogy azáltal, hogy azzal a hittel, kommunikációval, amit a kliensekbe fektettem, felerősödtek ők is. Megnőtt a magukba vetettet önbizalmuk és a változásukért vállalt felelősségvállalásuk. Ekkor már tudtam, hogy ez jó irány, de nem tudtam, hogy ez pontosan hogy is működik, ugyanakkor belül biztos voltam benne, hogy lehet ezt még hatékonyabban végezni. Ekkor erősödött meg bennem az az elhatározás, hogy elkezdek hipnoterápiával foglalkozni. Mára már biztosan tudom, hogy az elménk potenciálja kiaknázatlan és fantasztikus tartalékokat rejt számunkra. A csodálatosnak hit gyógyulások, változások mögött mindig ott húzódik az elménk ereje is. Ez az az erő, amit képes aktiválni a hipnoterápia, amiről a szakértők a következőt állítják: „az emberiség számára a leghatékonyabb módszer, amely feltárja és felhasználja az elme mélységes potenciálját a terápiás változásokhoz és a személyes fejlődéshez”.
Fontosnak tartom elmondani, hogy a hipnoterápiás tevékenység nem tartozik a 1997. évi CLIV. törvény (Eü. tv.) és az annak végrehajtásáról szóló jogszabályok hatálya alá.
A terápia kifejezést a következő összefüggésben alkalmazom: javító eljárás, amely egy gondot, problémát kezel, figyelmet lekötő állapoton javít. pl.: Az emberi kapcsolatokra az egymásra figyelés és a kommunikáció jó terápia. A környezetváltozás lehet egy működő terápia, ha az ember kikapcsolódásra vágyik. (forrás: wiki magyar értelmező szótár)
Továbbá azzal a gondolattal értek egyet, hogy Te magad vagy aki a terápiát végzi!
Hipnoterápiás tanulmányaimat a HTI (Hypnosis Training Institute of Hungary és a Hypnotherapy Training International) szervezésében végeztem. Ez az iskola világviszonylatban elismert hipnoterapeuta képzőhely, regisztrált képző intézmény a A.C.H.E-nél. A HTI az egyetlen hivatalos jogosultsággal rendelkező iskola, mely oktathatja a Gil Boyne által kifejlesztett és védjegyezett gyors és nagy hatású Transforming Terapia-t.
Az első három modult A Hipnózis alapjai (Hypnosis: The Basics), Transzformációs Hipnózis (Transformational Hypnosis), Hipnoterápia (Hypnotherapy) Balázs Attilától és Péter Tamástól a többit Dr. John Butler-től személyesen sajátíthattam el: a Haladó Analitikus Hipnoterápia (Advanced Analytical Hypnotherapy), Hipnoterápia az Egészségért (Medical Hypnotherapy), Hipnoterápia Mesterkurzus (Hypnotherapy Masterclass), A termékenység és a szülés támogatása hipnózissal (Transforming Feritlity and Birth), Önhipnózis haladóknak (Advenced Self-Hypnosis).
Dr. John Butler az A.C.H.E. (American Council of Hypnotist Examiners) volt elnöke, és mai napig ügyvezetője, a hipnoterápiában végzett munkásságáért, a hipnoterápia fejlesztéséért és népszerűsítéséért életmű díjat kapott, továbbá közvetlenül együtt dolgozott Gil Boyne-al a Transformácios Hypnoterápia atyjával.
A HTI által minősített hipnoterapeuta vagyok. Minősítésemet alább látható HTI diploma igazolja, továbbá tagja vagyok A.C.H.E-nek és az A.C.H.E Szakmai Bizottsága által jogosult a Klinikai hipnoterapeuta megnevezés viselésére, regisztrációs számom 118-015.
Alapító tagja és elnöke vagyok a Hipnózis Érdekvédelmi Egyesületnek.
Az A.C.H.E. (American Council of Hypnotist Examiners ~ szabad fordításban Hipnotizőr Vizsgáztatók Amerikai Tanácsa) az a kiemelkedő szervezet, mely a hipnoterápia képzés elismerését és szabályozását elérte az USA-ban. Ez a non-profit szakmai szervezet alapozta meg a minőségi hipnózis oktatás színvonalát és tartja fenn a szakma gyakorlásának minőségét. Az A.C.H.E. napjainkban világszerte már több mint 40 országban, több mint 9.000 hipnoterapeutát igazol, köztük orvosokat, pszichológusokat, pszichiátereket és tanácsadókat egyaránt.
Jó néhány éve foglalkozom azzal, hogy embereknek segítek abban, hogy fizikailag és szellemileg is jó, jobb állapotba kerüljenek. Miközben folyamatosan gyarapítom tapasztalatom és növelem tudás bázisom rájöttem néhány nagyon fontos dologra.
-
- Az igazi Mesterek mindig a Kliensek! Tehát mindenki egy Mester méghozzá a saját mestere, mert senki sem tudhatja jobban, mint saját maga, hogy mi a problémája így senki sem tudhatja jobban, hogy erre a problémára mi az orvosság, mint maga a Mester. Csak abban kell segíteni, hogy ezt az alvó Mestert felébresszük. Ezen ébresztéshez az eddigi tapasztalatom szerint a leggyorsabb és leghatékonyabb módszer a hipnoterápia. Ezért lettem hipnoterapeuta is, mert meggyőződésem, hogy ez a módszer gyorsítópályát jelent mindenki számára aki változtatni szeretne az életén!
Ezért ne halogasd változtass még ma az életeden, vedd vissza az irányítást!