A hipnózis megnyitott valamit
Nagy utat jártam be, a hipnózis megnyitott valamit….
Ez a szerző még nem írta meg az önéletrajzát.
De büszkén mondhatjuk, hogy Pinter Laszlo már 128 bejegyzéssel járult hozzá az oldal tartalmi bibliográfiájához.
Nagy utat jártam be, a hipnózis megnyitott valamit….
Falási rohamokkal küzdöttem
Pár héttel ezelőtt jártam nálad, az étkezési problémám kapcsán, miszerint heti szinten falási rohamokkal küzdöttem.
Azóta 17 nap telt el pontosan úgy, hogy még csak a gondolata sem merült fel bennem, hogy falni szeretnék bármit is. Számomra ez a 17 nap eddig, hosszú idő után, a legcsodálatosabb dolog az életemben, mert 6-7 napnál tovább sosem bírtam megállni az evést.
L. azzal keresett meg, hogy a félelme, hogy beszélnie kell mások előtt már odáig jutott, hogy az állását így a megélhetését fenyegeti. Ez volt számára az utolsó csepp.
“Nagyon sokáig azt gondoltam, hogy párkapcsolati vonatkozású dologgal jönnék, de aztán pár napja felmerült egy még régebbi probléma és inkább azzal foglalkoznék.
Főleg arról szól, hogy nagyon, nagyon erős szorongás jön rám, ha mondjuk mások előtt kell beszélnem, de
János azzal keresett fel, hogy kb 2 hónapja nem talál egy fontos dossziét amiben a számára fontos iratok vannak. Már mindent átnézett, átnézte a lakását, az autóját az irodáját töviről hegyire többször is. Volt minden helyen ahova elment amikor még megvolt a dosszié, de sehol sincs.
Evelin úgy emlékszik, hogy mióta tudja az eszét fogyni szeretne. Már számos diétát próbált, de egyik sem vezetett tartós eredményhez, mert mindig jött valami ami megtörte a diétát és visszaesett. 8-10 kg az a súlytöbblet ami őt zavarja.
A napjai a következőképpen telnek:
Technika:
Most emeld fel mindkét kezed, nyitott tenyérrel felfelé és tartsd úgy, mintha egy mérleg serpenyője lenne…. (ha szükséges megigazítom a kezeit)
A mérleg egyik felén az egyik kezedben van az az érzés (vagy gondolat) …..
A terápiának köszönhetően azonban kaptam egy új látásmódot. Úgy érzem evvel a látásmóddal és kitartással végre képes leszek változtatni.
Számomra nagyon összetett problémával kerestem fel Lászlót, mert úgy éreztem, hogy az már életem minden területére kihat. Túlzott empátia mások felé, önmagam feladása a másikért, mások problémáinak átérzése, aminek megoldásáért felelősséget is vállaltam.
A cég oldalát az interneten találtam. Azonnal felkerestem Lászlót. Bár az eredeti problémám még mindig nem került megoldásra, dolgozom rajta, László hozzásegített, hogy megváltozzon a
gondolkodásom, a hozzáállásom, és ezáltal bevonzak jó dolgokat, és embereket az életembe, így végeredményben a gyógyulás útjára léptem.
Telefon:
+36 20 942 7217
+36 1 413 0295
E-mail:
info@hipnozis-terapia.hu
1073 Budapest, Kertész utca 43.
Angels’ Garden Egészségközpont
Fizetés: Bankkártyával és SZÉP-kártyával is.
Ezen a weboldalon található tartalom és szolgáltatás nem összetévesztendő az 1997. évi CLIV. Eütv. hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatással vagy annak reklámozásával. Kijelentem, hogy nem végzek orvosi-, pszichoterápiás-, nem konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárást, tevékenységet.
Sütiket használunk azért, hogy javítsuk az Ön élményét az oldalunkon. Oldalunk használatával hozzájárulsz a sütikhez.
Kezeld a süti beállításaidat lentebb:
Az alapvető sütik lehetővé teszik az alapfunkciók működését, és elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez.
A Google Tag Manager lehetővé teszi a marketingcímkék kezelését a weboldaladon kódmódosítás nélkül.
Ezeket a sütiket a weboldalon a bejelentkezési funkciók kezelésére használják.
A statisztikai sütik névtelenül gyűjtenek információkat. Ezek az adatok segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat.
A Google Analytics egy hatékony eszköz, amely nyomon követi és elemzi a weboldal forgalmát, hogy megalapozott marketingdöntéseket lehessen hozni.
: policies.google.com (opens in a new window)
A marketing sütiket a látogatók nyomon követésére használjuk, hogy személyre szabott és releváns hirdetéseket jelenítsünk meg számukra. Ilyen sütik például a Google Ads követőkódjai, a Google Analytics 4 hirdetésfunkciói, valamint a Meta Pixel, amelyek segítenek a hirdetések hatékonyságának mérésében és optimalizálásában.
