A regressziós hipnoterápia céllal jön létre. A célja, hogy egy a múltban létrejött tanulási folyamatot tárjon fel, tegyen ismerté a Klines előtt és segítsen megváltoztatni azt.

A hipnoterápia segítségével …

Megváltoztathatjuk rossz, nem kívánatos szokásainkat, megtörhetjük beidegződött cselekedeteinket.
Fokozhatjuk teljesítményünket, javíthatjuk egészségünket.
Elengedhetjük rögeszméinket, vagy ragaszkodásunkat a már számunkra nehéz helyzetektől.
Leszokhatunk káros szenvedélyeinkről.

Pár héttel ezelőtt jártam nálad, az étkezési problémám kapcsán, miszerint heti szinten falási rohamokkal küzdöttem.
Azóta 17 nap telt el pontosan úgy, hogy még csak a gondolata sem merült fel bennem, hogy falni szeretnék bármit is. Számomra ez a 17 nap eddig, hosszú idő után, a legcsodálatosabb dolog az életemben, mert 6-7 napnál tovább sosem bírtam megállni az evést.

Eltűntek a gátak, leomlottak a falak, amiket én magam építettem félelemből, tiltásokból vagy amiket tanultam a szüleimtől, családomtól, környezetemtől és a tömegtudatból is ezeket a félelmeket vonzottam magamhoz—ezeket elhittem, hogy ez így jó. Így zártam el magamat az örömtől, a szeretettő

Ez a videó azt mutatja be, ahogy a Kliens véleményezi egy év távlatából a krónikus puffadás kezelését hipnoterápiával.

A crohnnal kapcsolatban enyhe változásokat tapasztaltam. A székelési inger talán enyhén ritkábban jelentkezik, viszont kevésbé erős a sürgetés, mint korábban.

fogyás hipnózissal segítve. Ezzel számomra csak két baj volt: az egyik, hogy én 30 éve soha, semmilyen módszerrel nem tudtam fogyni egy dekát sem, a másik pedig az, hogy a hipnózisnak még a létezésében sem hittem.