Több dologgal is érkeztem
Kedves László!
A hanganyagot köszönettel megkaptam, tökéletes a minősége.
Pozitív változásról már most is be tudok számolni:
hónapok óta érlelődött bennem, hogy fizetésemelést kellene kérnem, mert rendesen megdolgoztam érte, mégsem mertem megírni a levelet a főnökömnek.
Tegnap végre sikerült, és azonnali visszajelzett, hogy „természetesen”, és hálás a munkámért.
Haladok tovább megerősödve. :-)
Köszönettel,
Anna
Kedves László!
Vártam, hogy elteljen néhány hét a hipnoterápiám után, amit most próbáltam először… közben fokozott éberséggel figyeltem a változásokat.
Három témával kerestelek meg: az állandó, mindent átható szorongásommal, a gyermekem állapotával és annak hatásaival az életemre, és a párkapcsolati nehézségeimmel.
Azt javasoltad, egyszerre egyre fókuszáljunk, válasszam ki az egyiket, nézzünk rá arra.
Mondtam egyet érzésből, de különös módon a hipnózis során a másikra kaptam azonnali választ és feloldást.
Tudat alatt saját létjogosultágomat kérdőjeleztem meg folyamatosan, ez most végre helyre került, megvannak a stabil alapok.
Aztán eltelt egy hét, és a másik fő témám is oldódni kezdett, azóta napról napra érezhető a javulás.
A harmadikkal kapcsolatban pedig sorra kapom a tükröket, szembesültem az apasebemmel, így már tudom, mit szeretnék elfogadni, elengedni, változtatni.
Most hagyom még, hogy a mélyre dobott kavics további hullámokat kavarjon, és csak figyelem a felszín fodrozódását…
Köszönöm, hogy a közreműködéseddel elindulhatott bennem ez a folyamat!
Üdvözlettel,
Anna

