Hipnózis, hipnoterápia vélemény

A legnagyobb lépest – mely egyben a legnehezebb is volt – magam mögött tudhatom

„Hipnoterápia Pintér Lászlóval

Elsősorban párkapcsolati problémáim miatt fordultam Lászlóhoz. Pontosabban, az  életemben felhalmozódott nehézségek, küzdelmek, veszteségek, feszültségek, és problémák ütköztek ki a párkapcsolatomban. 

Szerencsére időben eljutottam oda,  hogy elhatároztam: nem hagyom, hogy ‘pánikrohamaim’ és félelmeim beárnyékolják boldogságomat, illetve a kapcsolatom rámenjen amiatt, mert nem tudom kezelni a bennem felgyülemlett feszültséget. Nem akartam tovább ‘menekülni’ sem. 

A hipnózis, melyet Pintér László vezetett nekem 2019 áprilisában, nagyon sokat segített abban, hogy helyére tegyem a kétségeimet és letegyem a feszültségem nagy részét melyeket hosszú évek óta magammal cipeltem (több mint 20 éve!).  

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem igényel további munkát, de őszintén úgy érzem, hogy a legnagyobb lépést – mely egyben a legnehezebb is volt – magam mögött tudhatom..  A hipnoterápia után nagyon megkönnyebbültnek éreztem magam, nagyon sokat segített a félelmeim feloldásában, segített megértenem a

félelmeim forrását és ezáltal azt is, hogyan tanuljam meg kezelni azt és leküzdeni. Megértettem azt is , (ami nekem komoly aggályom volt) hogy egy komoly kapcsolat nem fenyegeti a szabadságomat, segített édesapámmal való kapcsolatomban is: elfogadtam a múltat és talán sikerült lezárnom is, melynek köszönhetően nem utasítok el mindent ami tőle jön..

Úgy érzem, abban is sokat segített a hipnózis, hogy elfogadjam a páromat és  ‘feltétel nélkül szeressem’, ne próbáljak meg ráerőltetni olyan vonásokat melyek nem a sajátjai – mint ahogy az belém lett nevelve.. Azóta sokkal kiegyensúlyozottabb a kapcsoltunk is ,és sokkal nagyobb lelkesedéssel és már boldogan készülök  az esküvőnkre. 

Köszönöm Lászlónak, hogy segített ezen az úton.

Rita”