Az ellopott tégely. Hipnoterápiás esetleírás

AZ ELLOPOTT TÉGELY

Ismerhető előzmény, hogy Tirzával (vagy valakivel, aki leginkább rá hasonlít) elloptunk egy tégelyes krémet egy laborból, apu is benne volt az ellopás ötletében, ez valami erkölcsi-világmegmentési kísérlet.

Apunál vagyunk a Dutkában, ott van apu is a házban, Tirza velem, épp most érkeztünk vissza az ellopott tárggyal, a fenti szobámban állunk, de még a tinikori kék a fal és a kék kanapé van ott, meg a faszekrény, este van. Sietősen pakolunk, mert tudjuk, hogy hamarosan keresni fognak ott minket, mikor fényt látunk az ablakomból, a bejáró felől.

Felszaladok (a bejáró felé), hogy figyelmeztessem aput, de a dolgozószobájába érve látom, hogy középen hárman ülnek egy kerekasztalnál, egy Einsteinre hasonlító, őszhajú férfi pisztollyal, talán egy nagyon csinos nő a balján, velük szemben apu, de szinte a nő mellett. Mivel megláttak, belátóan leülök apu baljára, az ősz férfi megvillantja a fegyverét, jelezvén, hogy ideje elmondani, hol van az ellopott tégely. Közben azt érzem, hogy itt mindenképp meg fognak minket ölni.

Végül gondolok egyet, kockáztatok, és kirohanok a szobából, közel van az ajtó. Leszaladok az egész házon át a kerthez, ahol egy magas, szőke, gonosz arcú katona őrködik, a társával viccelődik a rádión. Továbbra is sötét van, csendben vagyok, nem vesznek észre.

A házban vagy a kertben találkozom egy velem egykorú fiúval, talán Daninak hívják, aki beavat, hogy ez a bűnbanda kegyetlen mészárlásba kezdett a környéken, gépfegyverrel lelőttek mindenkit, akit értek, gyerekeket villamosokon stb., ezeket úgy látom, mintha én is a villamoson lennék közben, de nem érzem magam veszélyben, és néhány további jelenetet külföldi híradóként látok – a jelenetek közben világos van.

Rajtam nincs nadrág, és nagyon kínosan érzem magam, hogy így kell majd kimennem az utcára, eszembe jut, hogy a rendőrség talán komolyan sem vesz majd, és próbálok valami ruhát keríteni a szétdobált cuccok között, de nincs idő rá. Innentől nincs jelen a meztelenségem, csak az álom végén jön elő újra.

Danival együtt maradunk, és hamarosan olyan helyzetekbe kerülünk a házban, amely során egymásra van szükségünk. Ő a verekedésben, eszközhasználatban már tapasztalt, tudja, mit kell csinálni, viszont egyedül van, ezért jó, hogy egymásra találtunk, de egyértelműen ő a védelmezőbb.

Az utolsó életben maradt őr sarokba szorítja Danit, de meglepem hátulról, lefogom, de nem tudom leütni, azt érzem, hogy képtelen vagyok komoly fizikai fájdalmat okozni bárkinek is. Végül Dani egy fecskendőben maradt kis adag valamit az őr orrára spriccel, amitől kidől, de tudható, hogy hamarosan feláll majd.

Én kimegyek a kertbe, Dani még intéz bent valamit, talán az őrt végleg. A kert szintjei egyben vannak, nem tagoltak, mint a valóságban, a medence hangulatosan ki van világítva, minden nyugodt, és egy hatalmas, rózsaszín, kacskaringós-növény-mintás, fej nélküli ló sétálgat a partján. Közben beugrik két emlékkép hatalmas lovakról, ahogy a falnak szorítanak, és félek, de ez a helyzet most nyugodt és természetes. A flashbackek közben szintén nappal van.

Visszamegyek a házba, a szemem sarkából látok az ablakon át egy kinti villanást és hallok egy tompa hangot, de nem foglalkozom vele túlságosan. Danit szólongatom, hogy induljunk, kint is sok veszély vár majd. De Dani nem szól, tudomásul kell vennem, hogy őt lőtték le a kertben, és nemcsak, hogy ő meghalt, de a kertben újra megjelent valaki. Elszánt vagyok. Az ellenség nem tud rólam, így nagyobb esélyem van a sötétben elhagyni a kertet, viszont nálam vannak a kutyák, akik szabadon engedve kísérnek. Nem gondolom, hogy bántanák őket, és ha észre is veszik, attól még nem tudnak rólam.

Kiosonok a kapuig, a ház utca felőli részén nappal van, rajtam nincs nadrág, és visszanézve a ház már nem is apué. Egy sorház lebetonozott, lejtős feljáróján igyekszem a kapuig, ahol pont csenget a postás lány, így ki is nyílik nekem a kapu, a kutyák is jól vannak. Úgy érzem, egy posztapokaliptikus hangulat veszi kezdetét hamarosan, de én még itt vagyok, és harcolni fogok.

_______________________

Ennek az éjszakának a délelőttjén voltam hipnózis terápián, ahol fő szálként arról volt szó, hogy felnőtté válok, és ezt nem teszem függővé a szüleimtől, nem szolidaritok velük tovább, mert így sosem leszek különálló individuum.

Az álmomban apu háza a gyerekkorom, a betolakodó ősz hajú férfi a hipnózis terapeuta, a nő talán egy áruló, jelképezi anyának azt a fajta árulását, amikor jószándékból mindent megosztott rólam apuval. Apu mellé ülök, mert neki van leginkább szüksége támaszra, de végül elszaladok mellőle, és az életemet választom.

Egy új férfiban (Dani), felnőttként, megtalálom a bizalmasomat, s ez nem fellángolás, hanem egy stabil bizalom. Dani végül elsodródik mellőlem, de előre nézek, és folytatom az utam, nem teszem függővé magam tőle.

A flashbackek életszerűen megélt (mert közben nappal van) rossz emlékek jelképei a múltamból.

A fej nélküli ló talán a csak félig megélt kapcsolataim szimbóluma, nyugodtan sétálgat a medence partján, de érzem, hogy ő is ehhez a házhoz tartozik, amit hátra hagyok.

A meneküléskor szabadon járó kutyák talán a görcsösségem oldódását jelenti velük kapcsolatban.

Kijutva, a ház utca felőli oldalán már nem is tűnik ismerősnek a ház, ez másnak a háza, nem az enyém, és nappal van, míg a másik felén éjszaka volt. A lejtős kocsibeálló útja felfelé vezet, az utca felé, a végső szabadság felé.

Meztelenséget érzek, mert megfosztottam magam egy fontos támaszomtól, a szüleim által meghatározott életemtől, az álom közepe felé is eszembe jut, hogy mit fog szólni a rendőrség, azaz mit fog szólni most hozzám a világ, hisznek-e majd nekem, komolyan vesznek-e, ha én tényleg csak én leszek.