A meglehetősen találóan elnevezett technika hihetetlen hatékony a fóbiák kezelésében, mivel segít az alanyoknak elszakadni a fóbiát okozó eseménytől.
Tag Archive for: fóbiák
A regressziós hipnoterápia céllal jön létre. A célja, hogy egy a múltban létrejött tanulási folyamatot tárjon fel, tegyen ismerté a Klines előtt és segítsen megváltoztatni azt.
Az agorafóbia a nyílt tértől való félelem vagy más néven tériszony a leginkább ismert gyengeségnek tekintett fóbia. Vannak akik számára ez csak egy diszkomfort érzést jelent, míg másoknak félelmetes és mindent megtesznek, hogy elkerüljék, hogy nagyobb térbe kerüljenek, ezért ki sem lépnek az otthonukból. S nem szokatlan olyan történeteket hallani sem, hogy valaki a sok év bezártságban már annyira kétségbe esett, hogy reményét veszti annak, hogy vala is visszatérhet a normális mindennapi életbe.
Rendkívül gyakori a népesség körében a nyilvános beszédtől való félelem, fóbia, az egyik leggyakoribb probléma amivel foglalkozásra jönnek hozzám. Vannak akiknek már egy kis csoport is problémát okoz és vannak akiknek egy nagyobb közönség teszi kényelmetlenné a nyilvános beszédet. Függetlenül attól, hogy mik a pontos részletei annak, hogy félsz a nyilvános beszédtől a hipnoterápia segít megszabadulni ettől.
Sokan vannak akiket félelem tölt el a szex, kezdve az enyhe kellemetlen érzéstől a bénítóan gyengítő hatásig. Szextől való félelem vagy fóbia meglepően gyakori, mégis ritkán merik felvállalni és őszintén beszélni róla. Függetlenül attól, hogy milyen régóta áll fenn a szextől való félelem a hipnoterápia meglepően gyorsan segít ezt a félelmet leküzdeni.
Mint más fóbiáknál is, ha úgy érzed, hogy félsz a fogorvostól, akkor a félelmed megteremti a szorongást ami még valószínűbbé teszi, hogy lesz okod félni.
Egyes felnőtteknek a rémálom gyakran megzavarja a nyugodt alvását, melynek eredménye szorongás és félelem az álomtól.
Férjhez menni, megnősülni egy szóval házasodni az nagy változás az életedben. Vannak akik ezt örömteli ünnepnek élik meg és vannak akik számára ez egy félelemmel, aggodalommal és szorongással teli állapot. Ez az úgynevezett „esküvői pánik” ami sokkal gyakoribb, mint az gondolnád.
A klausztrofóbia egy olyan mindent elsöprő érzés, hogy csapdába estél és nincs kiút, nincs gyors módja, hogy elkerüld a helyzetet. De …
Címkék
Legutóbbi bejegyzések
Bejelentkezés
E-mail: info@hipnozis-terapia.hu
Időpont foglalási és lemondási feltételekről illetve a hipnoterápiás ülés beleegyező nyilatkozatról ide kattintva olvashatsz.