Ezek a hipnózis illetve hipnoterápiás vagy másként hipnózis terápiás vélemények, mind élő foglalkozásokon részt vett valós személyektől származnak.

Tag Archive for: hipnózis vélemények

Féltettem a párkapcsolatom és szerettem volna megmenteni, de nem tudtam hogyan tegyem, mert minden erőfeszítésem ellenére csak nagyobb lett a zűr az életemben.
Egy alkalommal voltam a foglalkozáson és ennek olyan eredménye lett, hogy azóta eltelt 1 év egy csoda számomra!!

Hazugság mentesen, őszintén és tisztán telnek napjaim. Kiegyensúlyozott a kapcsolatom, napokban el is hangzott a „bízom benned” kijelentés, amire nagyon büszke vagyok.

Pár héttel ezelőtt jártam nálad, az étkezési problémám kapcsán, miszerint heti szinten falási rohamokkal küzdöttem.
Azóta 17 nap telt el pontosan úgy, hogy még csak a gondolata sem merült fel bennem, hogy falni szeretnék bármit is. Számomra ez a 17 nap eddig, hosszú idő után, a legcsodálatosabb dolog az életemben, mert 6-7 napnál tovább sosem bírtam megállni az evést.

A terápiának köszönhetően azonban kaptam egy új látásmódot. Úgy érzem evvel a látásmóddal és kitartással végre képes leszek változtatni.

Számomra nagyon összetett problémával kerestem fel Lászlót, mert úgy éreztem, hogy az már életem minden területére kihat. Túlzott empátia mások felé, önmagam feladása a másikért, mások problémáinak átérzése, aminek megoldásáért felelősséget is vállaltam.

A cég oldalát az interneten találtam. Azonnal felkerestem Lászlót. Bár az eredeti problémám még mindig nem került megoldásra, dolgozom rajta, László hozzásegített, hogy megváltozzon a
gondolkodásom, a hozzáállásom, és ezáltal bevonzak jó dolgokat, és embereket az életembe, így végeredményben a gyógyulás útjára léptem.

Ez a videó azt mutatja be, ahogy a Kliens véleményezi egy év távlatából a krónikus puffadás kezelését hipnoterápiával.

Kisgyermek korom óta féltékenységgel küzdök, ami most, felnőtt koromban kihat a párkapcsolatomra, illetve a házasságomra és a családom mindennapi életére.
A probléma leküzdése érdekében már mindent kipróbáltam. Önterápia, pszichológus, beszélgetések a párommal, önbizalomfejlesztő önterápia. De egyik módszer sem segített. Sőt, rosszabbodott a helyzet. Egyre inkább függő lettem másoknak a véleményétől és szeretetétől.